PDF Nyomtatás E-mail

Bajai Fiatalok Színháza

CASTING

 

A Bajai Fiatalok Színháza és a Bajai Színistúdió FELVÉTELT HIRDET!

Ha Téged is érdekel a színház világa, az éneklés, a tánc, a színészkedés, szeretnél magabiztosabb lenni, fejlesztenéd előadói képességeidet, vagy szívesen lennél kreatív stábunk tagja, akkor SZERETETTEL VÁRUNK KÖZÉNK!

Jelentkezés: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , tel.: +36-70-9848637

Valamennyi válogatás és Színistúdiós felvételi meghallgatás helyszíne:

Bajai III. Béla Gimnázium “C” épülete (Martinovics utcai kis sárga épület)




GYEREKCSOPORT (7-13 évesek)

Komplex órákkal várjuk a legkisebbeket, melyek keretében drámajátékok, énekes és mozgásos gyakorlatok, színjátszó feladatok révén segítjük a pozitív személyiség-fejlődést, s a vidám időeltöltést.

Felvételi közös játék: szeptember 12-én, kedden, 16 órakor

 






DIÁK CSOPORT (13-20 évesek)

ÉNEK SZAK meghallgatás: szeptember 13-án, szerdán, 16 órakor

SZÍNJÁTSZÁS SZAK felvételi közös játék: szeptember 14-én, csütörtökön, 15 órakor

 






KORHATÁRTALAN DRÁMÁSOK (felnőtt csoport – korhatár nélkül!)

Ha szeretnél kiszakadni a mindennapok taposómalmából, s játszani, nevetni velünk hetente egyszer egy jót, akkor itt a helyed!

Első közös foglalkozás: szeptember 14., csütörtök, 18 óra

 





TÁNCOS CASTING  „A dzsungel könyve” című musicalhez!

 

A Bajai Fiatalok Színháza 2018 májusában újabb ZENÉS SZUPERPRODUKCIÓT állít színpadra, melyhez magabiztos kiállású, jó mozgású 14 és 25 év közötti fiúkat és lányokat keresünk!

A válogatás időpontja: 2017. szeptember 9., szombat, 15 óra

A produkció koreográfusa: LÁNG BARBARA

Jelentkezésedet az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címre kérjük elküldeni legkésőbb szeptember 7-ig!




Színházi TECHNIKUSOKAT keresünk!

 

A Bajai Fiatalok Színházának műszaki csapata olyan 14 év feletti fiatalok jelentkezését várja, akiket érdekel a színházi hang- és fénytechnika. Ha szeretnél egy dinamikus, összeszokott technikai stáb tagja lenni, ha szívesen bővítenéd műszaki ismereteidet, ha részt vennél színházi produkciók hang- és fénytechnikájának tervezésében, kivitelezésében, AKKOR JELENTKEZZ HOZZÁNK!

Az érdeklődőket szeptember végéig folyamatosan várjuk!

Részletes információk és jelentkezés:

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , tel.: +36-70-9848637


 
PDF Nyomtatás E-mail

ÉLMÉNYEK ÉVADA

a Bajai Fiatalok Színházában

 

2017/2018

 

2017 őszén a Bajai Fiatalok Színháza a 22. évadát kezdi meg. Büszkék vagyunk rá, hogy társulatunk több mint két évtizede áll a bajai színházszerető közönség szolgálatában. Nagy izgalommal készülünk a 2017/2018-as évadra, melynek programtervét úgy állítottuk össze, hogy az idei valóban az ÉLMÉNYEK ÉVADA legyen.

MŰSORTERVÜNK:

 

2017. október 7., 14.

PILLANATOK - zenés-verses játék (Művészetek Gödre)

2017. október 28., november 3.

Agatha Christie: …ÉS MÁR SENKI SEM! – krimi (Bajai Városi Színházterem)

2017. november 25., 26., december 2., 3.

Ny. V. Gogol: EGY ŐRÜLT NAPLÓJA – monodráma (Bácskai Kultúrpalota)

2017. december 16., 28.

Grimm testvérek: HAMUPIPŐKE – zenés mesejáték (Bajai Városi Színházterem)

2018. február 10., 11., 24., 25.

KÖTELÉKEK – zenés-verses játék (Bácskai Kultúrpalota)

2018. április 21., 22., 23., 28., 29.

Egressy Zoltán: PORTUGÁL – tragikomédia (Bajai Városi Színházterem)

2018. május 18., 19., 26., 27., június 2., 3.

Dés László – Geszti Péter – Békés Pál: A DZSUNGEL KÖNYVE – musical

(Bajai Városi Színházterem)

Társulatunk a műsorváltoztatás jogát fenntartja!

A 2017-es előadásokra szeptember 15-től, a 2018-as előadásokra január 15-től válthatók jegyek a Bácskai Kultúrpalota Jegyirodájában!

 

Az élmények ezen előadásokkal azonban korántsem érnek véget! Színházi produkcióinkon kívül is sok-sok meglepetést tartogatunk! Az évadot szeptember 23-án ÉVADNYITÓ SZÍNHÁZI KORZÓ-val indítjuk a Szentháromság téren. Mini-koncertekkel, gyermekprogramokkal, vetélkedőkkel, program-beharangozókkal várunk minden korosztályt a Galéria Art kávézóban, a Mola Gastropubban és a Mediterran Café-ban. 2018. január 27-én immár harmadik alkalommal rendezzük meg a BAJAI SZÍNHÁZI BÁL-t. Az évad során több koncerttel, meghívott művészekkel és vendégelőadásokkal is szeretnénk megörvendeztetni nézőinket.

Aktuális programajánlóinkat figyeljék a helyi médiában, továbbá színházunk honlapján és facebook oldalán!

Pezsgő színházi életet, élményekkel teli évadot kívánunk Kedves Nézőinknek! Sok szeretettel várjuk Önöket előadásainkon!

 
PDF Nyomtatás E-mail

Táncos

CASTING

„A dzsungel könyve” című musicalbe!

A Bajai Fiatalok Színháza számos nagysikerű musical

(Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról,

Valahol Európában, Légy jó mindhalálig, A vörös malom,

Isten pénze, József és a színes szélesvásznú álomkabát)

után 2018 tavaszán újabb

ZENÉS SZUPERPRODUKCIÓT állít színpadra.

Dés László – Geszti Péter – Békés Pál

A DZSUNGEL KÖNYVE

című legendás musicaljébe magabiztos kiállású, jó mozgású

14 és 25 év közötti fiúkat és lányokat keresünk!

A darab szereplői számos táncos műfajban,

izgalmas mozgásos feladatokban mutathatják majd

meg tudásukat egy látványos színházi produkcióban,

egy remek csapat tagjaként.

 

A válogatás időpontja:

2017. szeptember 9., szombat, 15 óra

Helyszíne: Bajai III. Béla Gimnázium “C” épülete

 

A produkció koreográfusa: LÁNG BARBARA

Rendezője: OTTMÁR ATTILA

 

Jelentkezésedet az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

e-mail címre kérjük elküldeni legkésőbb szeptember 7-ig!

JELENTKEZZ TE IS!

KALANDRA  FEL!

 
PDF Nyomtatás E-mail

A Bajai Fiatalok Színházának

(KOR)HATÁRTALAN  DRÁMÁSOK

felnőtt drámacsoportja

FELVÉTELT HIRDET!

Ha szeretnél kiszakadni a mindennapok taposómalmából,

és szívesen lennél egy vidám, nyitott csoport tagja,

mellyel hetente egyszer egy jót játszhatsz, nevethetsz,

AKKOR ITT A HELYED!

Lehetsz fiatal felnőtt, felnőtt-felnőtt, idősebb felnőtt – itt nem számít!

Mert a játék sosincs életkorhoz kötve!...

Első közös foglalkozás, melyre várjuk a lelkes érdeklődőket:

2017. szeptember 14., csütörtök, 18 óra

Helyszíne: Bajai III. Béla Gimnázium “C” épülete

(Martinovics utcai kis sárga épület)

Előzetes jelentkezés: 

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ,  tel.: +36-70-9848637

 

SOK SZERETETTEL VÁRUNK

MINDEN JÁTÉKOS KEDVŰ FELNŐTTET!

 
PDF Nyomtatás E-mail

Bajai Fiatalok Színháza

ÉVADNYITÓ SZÍNHÁZI KORZÓ

 

Baján a Szentháromság téren

 

2017. szeptember 23-án, szombaton

 

 

 

PROGRAM:

 

14:00-tól  Rajzverseny és arcfestés gyerekeknek (folyamatos) Galéria Art Kávézó

14:30-15:00 Színházi kvízjáték                                                       Galéria Art Kávézó

15:00-15:30 Rajzfilmslágerek gyerekeknek – mini koncert       Galéria Art Kávézó

16:00-16:30 Évadnyitó ünnepség                                                   Mola Gastropub

16:30-tól      Színházi kvízjáték                                                       Mola Gastropub

17:30-18:00 Páratlan párosok – duett mini koncert                     Mediterrán Café

18:00-tól      Színházi kvízjáték                                                       Mediterrán Café

20:00-tól      Karaoke party a színház énekeseivel közösen       Mola Gastropub

 

A színházi kvízjátékok végén színházjegy-ajándékutalványokat, valamint a Kell egy színház című jubileumi könyvünk példányait nyerhetik meg a résztvevők.

 

A rendezvény teljes ideje alatt:

-          programajánlók, információs pult

-          jelmezkiállítás

-          SÜTI-KÓSTOLÁS  - Önöknek sütnek a színház tagjai!

-          14-18 óráig jegyvásárlási lehetőség az őszi előadásokra a Bácskai Kultúrpalota Jegyirodájában

-          további meglepetések

 

A részvétel valamennyi programon INGYENES!

 

SOK SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT!

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 Következő > Utolsó >>

2. oldal / 4

Aktualitások

Hírlevél

Név:

E-mail:

Plakát archívum

Támogatóink

További támogatóink

Hirdetőink

Hírtér - Bajai hírportál

Belépés



Jelenleg online

Oldalainkat 33 vendég böngészi