Köszöntő

Szeretettel köszöntjük a BAJAI FIATALOK SZÍNHÁZA honlapján!

Társulatunk 2008 júniusában alakult meg – tehát új, ám mégsem nevezhető kezdőnek, hiszen az akkor már 12 éve sikeresen működő bajai III. Béla Gimnázium Színistúdiójából nőtte ki magát. A stúdió mögött immár 16 évad, 42 egész estés színházi produkció áll, köztük olyan nagysikerű darabok, mint A kis herceg, A Pál utcai fiúk, a Zabhegyező, a Tanár úr kérem, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, a Valahol Európában, és még sorolhatnánk.

Az évek folyamán jelentős létszámú állandó közönség megtisztelő figyelmét és szeretetét nyertük el. Két éve rendszeres résztvevői vagyunk a bajai tavaszi színházbérlet-sorozat programjainak, előadásaink jelentős szerepet töltenek be a környék kulturális, művészeti életében. Reméljük, akik még nem ismernek bennünket, hamarosan ellátogatnak hozzánk a Bajai Városi Színházterembe, ahol már e megújult néven működő lelkes, dinamikus társulat előadásait tekinthetik meg.

Honlapunkon sok hasznos információt olvashat társulatunkról, történetünkről, segítőinkről, eddigi előadásainkról, aktuális felhívásainkról, következő bemutatóinkról. Vendégkönyvünkben és e-mailben ( Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ) is üzenhet nekünk, mi előre is megköszönjük nézőink észrevételeit, hozzászólásait, ötleteit, melyek által szeretnénk minél jobban, a közönség kívánságainak is eleget téve dolgozni. Jó böngészést, kellemes időeltöltést kívánunk honlapunkon, előadásainkra pedig sok szeretettel várunk minden érdeklődőt, gyermekeket és felnőtteket egyaránt!


A színház vezetősége

 
Jegyvásárlás

A Bajai Fiatalok Színházának előadásai a Bajai Városi Színházteremben (Baja, Oroszlán u. 3.) és a Bácskai Kultúrpalotában (Baja, Szentháromság tér 3.) tekinthetők meg.

A jegyértékesítés mostantól a következő címen, helyen történik:

Bácskai Kultúrpalota Jegyirodája
6500 Baja, Szentháromság tér 3.
Tel.: +36-79-321-341
Web: www.bacskaikulturpalota.hu

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 Következő > Utolsó >>

4. oldal / 4

Aktualitások

Hírlevél

Név:

E-mail:

Plakát archívum

Támogatóink

További támogatóink

Hirdetőink

Hírtér - Bajai hírportál

Belépés



Jelenleg online

Oldalainkat 26 vendég böngészi