Erdélyben vendégszerepelt a Bajai Fiatalok Színháza


Feledhetetlen utazáson vettek részt a Bajai Fiatalok Színházának tagjai. Társulatunk Erdélyben, Csíkszeredán vendégszerepelt az „Árva dallamok” című zenés játékkal. A darabot ottani árva gyermekeknek mutatták be a szereplők.

A vendégjáték története 2011 októberére nyúlik vissza. Szécsi Máté, a Baja Marketing Kft. és a Bácskai Kultúrpalota művészeti vezetője már hosszú évek óta együtt dolgozik a „Csibészek” Fiatalokat Támogató Alapítvánnyal Budapesten. Ez az alapítvány több erdélyi árvaházat is támogat, s minden év őszén jótékonysági előadást szerveznek, melynek bevételével az árva gyermekek életét próbálják segíteni. Amikor Szécsi Máté 2011 júniusában megnézte az „Árva dallamok” című produkciónkat, arra gondolt: ebben az évben ezt az előadást vinné el erre a jótékonysági rendezvényre. A felkérésnek örömmel tettek eleget a társulat tagjai.

Október 10-én került sor a vendégjátékra. Az Újpest Színházban, teltház előtt, nagy sikerrel mutattuk ezt az árva gyermekekről szóló zenés előadást. S itt jött Szécsi Máté újabb ötlete: mi lenne, ha a produkciót elvinné a színház Csíkszeredára, ahol azoknak az árva gyermekeknek mutatnák be a szereplők a színdarabot, akikért e jótékonysági előadás is készült. Az ötletet nagy örömmel és lelkesedéssel fogadták a darab szereplői – olyannyira, hogy a gyerekek néhány perccel később már arról beszéltek, hogy majd gyűjtenek játékokat, ruhákat, könyveket, és sok más szükséges holmit, melyekkel megajándékozzák az erdélyi nehéz sorsú árva gyermekeket.

Több hónapos szervező munka után április 20-án egy 50 fős nagybusszal indult útnak a társulat. A szereplőket elkísérte Fercsák Róbert, Baja város alpolgármestere, Bócsa Barnabás, a Baja Marketing Kft. ügyvezető igazgatója, és természetesen Szécsi Máté is. A hosszú és kimerítő 16 órás utazás után 21-én, szombaton megkezdődtek az előkészületek az esti előadásra. A vendégül meghívott közel 700 árva gyermeket a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házába várták a szervezők. Nagy izgalommal készülődtünk az estére – talán mindannyian éreztük, hogy ez az előadás különleges lesz. És így is történt. Valami leírhatatlan és megmagyarázhatatlan hangulat, érzés járta át a színháztermet két és fél órán keresztül, amíg az erdélyi árváknak meséltünk – egy olyan mesét, melynek sok részlete ott a valóságban is megtörtént. Ezek a gyerekek, akik színházat talán még sohasem láttak, szájtátva figyelték az előadást. Nevettek, sírtak, tapsoltak. S amikor vége lett a darabnak, feljött a színpadra Szécsi Máté, és elmesélt egy mesét. Egy mesét, melynek sok-sok szereplője volt. Olyan igazi mesehősök, akik segítettek létrehozni ezt az estét, s olyanok is, akik áldozatos munkájukkal ott Csíkszeredán a mindennapokban segítik ezeket az árva gyermekeket. Ilyen ember Gergely István Tiszti, aki ugyancsak színpadra lépett és megköszönte az előadást. És mi, az este főszereplői, meghatottan fogadtuk a köszöntő szavakat, majd átadtuk saját gyűjtésű ajándékaikat, valamint azokat a könyveket is, melyeket Zsigó Róbert, Baja város polgármestere küldött az erdélyi gyerekeknek.

Nehéz elmesélni, mit él át a színjátszó a színpadon egy-egy jól sikerült előadás után. Ám még nehezebb szavakba önteni azt az érzést, amilyennel egy ilyen estén megajándékozza a sors az embert. Társulatunk tagjai örökké emlékezni fognak ezekre a pillanatokra, s mindannyian büszkék vagyunk arra, hogy így is segíteni tudtunk nehezebb sorban élő társainkon: hogy néhány órára örömet tudtunk lopni a szívükbe, lelkükbe. A Bajai Fiatalok Színháza ezúton is hálás köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik segítettek megvalósítani ezt a csíkszeredai vendégjátékot, név szerint is Fercsák Róbert alpolgármester úrnak, Bócsa Barnabás ügyvezető igazgató úrnak, Szécsi Máté művészeti vezető úrnak, továbbá Baja Város Önkormányzatának, a Baja Marketing Kft.-nek, a Bajáért Közalapítványnak, a „Csibészek” Fiatalokat Támogató Alapítványnak, a Mogyi Kft.-nek, a Bács-Volán ZRt.-nek, Preininger Rozáliának és a Bajai Színházért Alapítványnak.

 

Aktualitások

Hírlevél

Név:

E-mail: