II. BAJAI SZÍNHÁZI BÁL

 

 

A Bajai Színházért Alapítvány 2016. február 21-én rendezte meg első ízben a Bajai Színházi Bált. Az alkalmat és ötletet a Bajai Fiatalok Színházának 20. jubileumi évada adta, s nem titkolt szándékunk volt, hogy hagyományteremtő jelleggel rendezzük meg ezt az eseményt a város színházszerető és művelő emberei számára.

 

Úgy látjuk, tapasztaljuk, hogy Baja város kulturális életében a színház, a különféle színházi előadások az utóbbi években egyre nagyobb szerepet töltenek be, s magunk is érezzük, hogy egyre többen, egyre szélesebb korosztályok választják szórakozásként a Városi Színházterem, a Bácskai Kultúrpalota, a nyári szabadtéri színpad, vagy egyéb alternatív színházi játszóhelyek előadásait. E bál kiváló lehetőség a találkozásra, ünneplésre, de a fehér asztal melletti közös beszélgetésre, eszmecserére is.

 

Az első bált szép számú érdeklődő és nagy siker kísérte, így a folytatás mellett döntöttünk. A II. Bajai Színházi Bálra 2017. január 21-én, szombaton 19 órától kerül sor a Turisztikai Központban (Baja, Petőfi-sziget).

 

A bál fővédnöke:    FERCSÁK RÓBERT – Baja város polgármestere

 

A bál programja:     19:00   Kapunyitás, vendégvárás

                                   19:30   Ünnepélyes megnyitó

                                   20:00   Vacsora

                                   21:00   Tombola       

                                   21:30   Báli műsor – közreműködik: SIMON BOGLÁRKA,

a budapesti Madách színház művésze, valamint

a Bajai Fiatalok Színházának tagjai

                                   22:00   Táncos mulatság hajnalig a Bohémek Zenekarral

                                   24:00   Éjféli álarcos keringő

 

A bálra belépőjegy és támogatójegy is váltható a Bácskai Kultúrpalota Jegyirodájában

(Baja, Szentháromság tér 3., Tel.: 79/321-341)

Belépőjegy ára:       8000,- Ft

Támogatójegy ára:  4000,- Ft

 

 

SOK SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN SZÍNHÁZBARÁTOT!

 

Aktualitások

Hírlevél

Név:

E-mail:

Plakát archívum

Támogatóink

További támogatóink

Hirdetőink

Hírtér - Bajai hírportál

Belépés



Jelenleg online

Oldalainkat 57 vendég böngészi