BAJAI SZÍNHÁZÉRT ALAPÍTVÁNY


A Bács-Kiskun Megyei Bíróság Pk. 60.158/2008.6/I. számon 2009. február 9-én jogerőre emelkedett végzése alapján a Bajai Színházért Alapítványt (székhelye: 6500 Baja, Szent Imre tér 5.; adószám: 19552024-2-03; önálló képviseletre jogosult képviselőjének neve: Ottmár Attila) közhasznú szervezetté minősítette.

Az alapítvány – mint közhasznú szervezet – alapító okiratában rögzített céljai:
  • a Bajai Fiatalok Színháza (továbbiakban: Színház) tevékenységének támogatása, produkciói létrejöttének anyagi segítése, e tizenkét éve működő társulat kiemelkedő művészeti eredményeinek és értékeinek megőrzése és továbbfejlesztése;
  • a bajai színházi élet körülményeinek fejlesztése, színházi eszközök, berendezések beszerzésének anyagi támogatása;
  • a Színház produkcióiért tevékenykedő alkotók, művészek, meghívott színházi szakemberek anyagi támogatása;
  • a Színház utánpótlás nevelő, tehetséggondozó színi stúdiójának működésének támogatása, az itt tanuló 10-18 éves, ének, színpadi tánc, színészet iránt érdeklődő tehetséges diákok segítése;
  • a Színház kiemelkedően tehetséges ifjú növendékeinek művészeti pályákon való elindulásának anyagi segítése, külföldi és belföldi tanulmányainak támogatása;
  • a Színház társulatának hazai és külföldi rendezvényekre való utazásának, kiadásainak támogatása; külföldi kapcsolatok építésének támogatása, határon túli magyar művészeti csoportokkal való együttműködés elősegítése;
  • a Színház műsortervének meghatározásakor célként tűzi ki, hogy a térség tankötelezett gyermekeinek nevelését, oktatását és ismeretük, képességük fejlesztését elősegítse.


Az alapítvány az 1997. évi CLVI. törvény 26. §. C./ pontjában meghatározott közhasznú tevékenységek közül céljai alapján az alábbi tevékenységet látja el:

  • nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés;
  • kulturális tevékenység;
  • kulturális örökség megóvása;
  • a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység;
  • közhasznú szervezetek számára biztosított – csak közhasznú szervezetek által igénybe vehető – szolgáltatások.


A kuratórium tagjai:

  • Dr. Kelemen Veronika (elnök)
  • Ottmár Attila (titkár)
  • Balázsevits Tamás
  • Bánfalvi Gáborné
  • Király Zoltánné
  • Mojzesné Terray Orsolya
  • Tóth Balázs

A kuratórium felügyelő bizottságának tagjai:

  • Kelemenné Baier Aranka
  • Révi Péter Lászlóné sz. Arnold Anna
  • Weidinger Yvette


Az Alapítvány adatai:

  • székhely:    6500 Baja, Szent Imre tér 5.
  • adószám:     19552024-2-03
  • számlaszám:     Budapest Bank NyRt. 10101092-63169500-01002005

 

Az Alapítvány Alapító Okirata, valamint aktuális éves közhasznúsági jelentése egész évben megtalálható itt a honlapon.


További letölthető dokumentumaink:


 

Aktualitások

Hírlevél

Név:

E-mail:

Plakát archívum

Támogatóink

További támogatóink

Hirdetőink

Hírtér - Bajai hírportál

Belépés



Jelenleg online

Oldalainkat 21 vendég böngészi